November 25-én volt a Nők Elleni Erőszak Megszüntetésének Világnapja. Tettvágy és segíteni akarás fűtötte Miklósa Erika operaénekesnőt is, amikor igent mondott a világnaphoz kapcsolódó kampányban való részvételre. Erikát teljesen sokkolta, hogy Magyarországon hetente legalább egy nőt meggyilkol a partnere.

Tehát, akkor mit is jelent ez? – tette fel magának a kérdést. – Azt, hogy évente minimum 52 nő hal meg erőszak következtében, és ez még csak a jéghegy csúcsa.

Civil szervezetek adatai szerint, hazánkban minden ötödik nő él vagy élt, olyan kapcsolatban, ahol partnere bántalmazta. Ilyenkor egyből az a kicsit cinikus kérdés merül fel bennünk, hogy miért nem menekülnek? Miért nem képesek kilépni a bántalmazó kapcsolatból? 

“Meg kell értenünk, hogy a helyzet soha sem fekete vagy fehér. Az áldozatok a legtöbb esetben a bántalmazók legféltettebb kincsei, a férjük életének értelme. Nehéz tisztán látni, ha pont az bánt, akitől a legtöbb „szeretet” kapjuk, akivel a legmélyebb intimitást megéljük. A szituációt tovább bonyolítja, hogy a lelki függőség általában anyagi függéssel párosul. Nincs hova, nincs kihez menekülniük.” – magyarázzák a Magyar Nők Szövetségének aktivistái.

Pedig van kiút!

És ezt nem lehet elégszer elismételni. Ezt kell tudatosítani a sokszor megtört, megfáradt érintettekben!

Ez a tudatosítás, rögzítés a célja a kampányhoz kapcsolódó dalnak.

Miklósa Erika szerint, az hogy Tandi Flórával dal formájában is feldolgozták a témát, hatékony módja lehet a segítségnyújtásnak, hiszen a zene képes megpendíteni a lélek húrjait. Egy fülbemászó dallam, amit napokig dúdolunk – úgy, mint egy mantrát – segíthet felfedezni magunkban az erőt a továbblépéshez. “Megadhatja a kezdő lökést, hogy az érintettek felismerjék, ha elérkezik az idő a menekülésre. Van az a pont, amikor már nincs tovább, nincs még egy esély, nincs még sokadik szalmaszál.”

 

Nem csak a lila foltok számítanak

Erika nem győzi hangsúlyozni, hogy az erőszaknak nem csak testi formái léteznek: “Szomorú, hogy a kevésbé drasztikus esetekre ügyet sem vetünk. Nem törődünk a beszólásokkal, a cinkos mosolyokkal, de akár egy fenékre paskolás felett is csak elsiklunk. Bennem azért felmerül a kérdés, hogy azért nem teszünk mi, nők ezek ellen semmit, mert nem akarunk, nem merünk vagy csak nem tudjuk, hogy jogunk van hozzá?”.

Ezért is szeretné, hogy minél több emberhez jusson el a kampány üzenete. Hiszen mindennapos problémáról van szó, amivel így vagy úgy, de mindenki találkozik.

Jó lenne, ha tudatosulna bennünk, hogy ezt nem kell elfogadni, nem kell megszokni, sem együtt élni vele!

“Szerencsére én nem tapasztaltam meg a fizikai erőszakot, de ismerek a közvetlen környezetemben olyan személyt, aki igen. Szerintem ezzel nem vagyok egyedül… Szeretném, ha az érintettek mernének segítséget kérni. Vagy legalább egyáltalán eljutna hozzájuk, hogy nem kell statisztává válniuk a saját életükben, mert úgy, ahogy te vagy én, ők is főszereplői a saját életüknek. Nem szabad együtt élni az erőszakkal, és ha megtörtént, akkor is lehet, sőt kell segítséget kérni. A testi és a lelki sebek feldolgozásához is!” – mondja az énekeső.

Ha ismersz olyat, aki érintett, vagy esetleg neked lenne szükséged segítségre ahhoz, hogy kilépj egy bántalmazó kapcsolatból, keresd fel a Szövetség honlapját!

 

Megosztás: